Claire Bond
A szobája érve a csókunk megszakadt,mire Harry leült az ágyra és rám nézett.
-Baby!-suttogta
-Igen?
-Nem ülsz ide?-mosolygott és maga mellé mutatott
Közelebb mentem hozzá,úgy tettem mintha le akarnék ülni.Megálltam előtte mintha azon gondolkoznék,hogy melyik oldalára akarnék ülni aztán hirtelen megragadtam a kezemmel a vállát és ellöktem az ágyon.Amikor eldőlt főlé emelkedtem a lábammal a teste két oldalán térdelve.Láttam,hogy élvezi,hogy végre én teszek valami "izgatót" így elkezdtem a nyakát csókolgatni szépen lassan.
-Drága te mit csinálsz?-mondta de halottam a hangján,hogy mosolyog
Felnéztem rá és megsimítottam a haját.Megfogta a kezem és a tenyerembe puszilt,nem tudtam nem mosolyogni.Olyan érzéseket vált elő belőlem amilyet meg soha nem éreztem és talán nem is fogok.De tudtam,hogy nem kellene ilyen érzelmi mámorba esnem,mert a végén az történik majd mint ami apuékkal....Minden tönkre megy.
-Azt hiszem haza kéne mennem!-mondta hirtelen nem is tudom mért de muszáj volt mennem
Gyorsan felálltam az ágyról és elindultam le.Amikor a bejárati ajtóhoz értem egy kéz kulcsolódott a derekamra.Tudtam persze,hogy az ő keze de nem fordultam hátra csak a kezére tettem az enyémet és neki dőltem a mellkasának.Behunytam a szemem az agyam azt mondta "menj már el innen,csak össze töri a szíved" ,de szívem azt súgta,hogy maradjak,hogy szeressem semmi mással nem törődjek.
-Harry,tényleg mennem kéne!-suttogtam
-Tudom!De nem akarom,hogy elmenj!-búgta a fülembe
-Mért?
-Nélküled magányos vagyok......
-Jaj Harry nem maradhatok itt örökre haza kell mennem!
-Ha csak....
-Ha csak mi?
-Ha csak nem költözöl ide.-mondta és maga felé fordított
Döbbentem néztem rá.Nem hittem el amit mondott,hisz alig ismerjük egymást.
-Harry ez korai lenne!Nem gondolod?-meredtem rá
Nem válaszolt viszont furán nézett rám,mintha csodálkozott volna.
-Hagyjuk!-mondta és ki rohantam a házból.Futottam haza.
Amikor haza értem kicsit lihegtem,voltam otthon azután persze,hogy elmondták a válást de nem szoktam meg ezt a fagyos hangulatot ami körülvet mindent.
-Claire!-suttogta valaki
Körbe néztem egy valaki ott ült a lépcsőn kisírt szemmel.
-Missie,valami baj van?-kérdeztem
Ekkor Missie elkezdett sírni.Óda mentem hozzá és leguggoltam elé,megsimítottam az arcát.
-Missie,mi a baj?-kérdeztem
-Andrev....-sírta
Nem kérsdeztem tőle semmit csak megöleltem hagytam hadd sírja ki minden bánatát nekem.Nem beszéltünk aznap este szinte semmit csak csöndbe voltunk egymás mellett.Nem kellett beszélnünk,hogy tudjuk van valami baj mindkettőnk életébe és azt is tudtuk,hogy ezt nem most kell megbeszélnünk.
-Drága te mit csinálsz?-mondta de halottam a hangján,hogy mosolyog
Felnéztem rá és megsimítottam a haját.Megfogta a kezem és a tenyerembe puszilt,nem tudtam nem mosolyogni.Olyan érzéseket vált elő belőlem amilyet meg soha nem éreztem és talán nem is fogok.De tudtam,hogy nem kellene ilyen érzelmi mámorba esnem,mert a végén az történik majd mint ami apuékkal....Minden tönkre megy.
-Azt hiszem haza kéne mennem!-mondta hirtelen nem is tudom mért de muszáj volt mennem
Gyorsan felálltam az ágyról és elindultam le.Amikor a bejárati ajtóhoz értem egy kéz kulcsolódott a derekamra.Tudtam persze,hogy az ő keze de nem fordultam hátra csak a kezére tettem az enyémet és neki dőltem a mellkasának.Behunytam a szemem az agyam azt mondta "menj már el innen,csak össze töri a szíved" ,de szívem azt súgta,hogy maradjak,hogy szeressem semmi mással nem törődjek.
-Harry,tényleg mennem kéne!-suttogtam
-Tudom!De nem akarom,hogy elmenj!-búgta a fülembe
-Mért?
-Nélküled magányos vagyok......
-Jaj Harry nem maradhatok itt örökre haza kell mennem!
-Ha csak....
-Ha csak mi?
-Ha csak nem költözöl ide.-mondta és maga felé fordított
Döbbentem néztem rá.Nem hittem el amit mondott,hisz alig ismerjük egymást.
-Harry ez korai lenne!Nem gondolod?-meredtem rá
Nem válaszolt viszont furán nézett rám,mintha csodálkozott volna.
-Hagyjuk!-mondta és ki rohantam a házból.Futottam haza.
Amikor haza értem kicsit lihegtem,voltam otthon azután persze,hogy elmondták a válást de nem szoktam meg ezt a fagyos hangulatot ami körülvet mindent.
-Claire!-suttogta valaki
Körbe néztem egy valaki ott ült a lépcsőn kisírt szemmel.
-Missie,valami baj van?-kérdeztem
Ekkor Missie elkezdett sírni.Óda mentem hozzá és leguggoltam elé,megsimítottam az arcát.
-Missie,mi a baj?-kérdeztem
-Andrev....-sírta
Nem kérsdeztem tőle semmit csak megöleltem hagytam hadd sírja ki minden bánatát nekem.Nem beszéltünk aznap este szinte semmit csak csöndbe voltunk egymás mellett.Nem kellett beszélnünk,hogy tudjuk van valami baj mindkettőnk életébe és azt is tudtuk,hogy ezt nem most kell megbeszélnünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése